7 nő, 7 féri, 7 perc – 0. randi a Leroyban!

Párkeresőként bizonyára már Ön is több fórumot kipróbált, hogy megtalálja társát. Gyakrabban járt társaságba, ismerősöket kért meg, hogy mutassanak be egyedülállókat, internetes társkeresőkön is szerencsét próbált, de mégsem jött az Igazi… A rapid randin most sikerülhet! Debrecenben először 7 nő, 7 férfivel, 7 perc alatt ismerkedik meg a Leroy Cafe-ban, ahol a 30-50 éves szerelmet keresőket Ámor nyila veszi célba.


Felemelő alkalmak, kiváló helyszíne a Csokonai Étterem

Mindegy hol vagyunk, milyen élethelyzetben, vagy melyik évben születtünk, mindannyian számunkra fontos kapcsolatok hálójában élünk. Kötelékeink által dolgozunk, töltjük szabadidőnket, oldjuk meg nehézségeinek és élvezzük az életet. Mivel ezek a kapcsolatok nem újulnak meg minden nap érdemes a harmóniára törekedni. Az odaadó figyelés és az együtt töltött minőségi idő jó, szeretteljes emberi kapcsolatokat adhatnak, melyek ápolására az alkalmak kitűnő apropót adnak, a Csokonai Étterem kiváló helyszínt.


A Melange-ban zenét is mixelnek

.

A Melange Kávéház hangulatát teljes egészében átszövi az a - ha kell - kellemesen lágy, - ha kell - pörgősebb zenei aláfestés, melyet többek között DJ Nyenyestyán, DJ Jimys, Pávai Miki és Nigel Stately DJ képvisel.

Az étteremben a napszak hangulatának megfelelően válogatott zeneszámok várnak bennünket, így nem kell tartanunk a koktél és az ebédhangulat keveredésétől.


Cigányzene a Régi Postában

Magyarországon a cigányzene manapság szinte elengedhetetlen kelléke az esküvőknek és a különböző mulatós rendezvényeknek. Olyan műfaj ez, melyben a magyar nóta, verbunk és csárdás szerves egységet alkot a cigány előadó-művészet egyedi temperamentumával, így nemcsak hazánkban, de külföldön is unikumként tartják számon. A debreceni Régi Posta étterem és fogadó nemcsak helyszínt, de előadókat is biztosít a műfaj kedvelőinek, a Torday Band tagjainak személyében.


Különleges alkalmak, maradandó élmények - Hova, hányan?

Az utolsó vendég is kilépett az ajtón, a rendezvény véget ért. A jól eső fáradságot nem attól a tudattól fogjuk érezni, hogy minden a terv szerint alakult, hanem attól, hogy mosolygós, elégedett résztvevők távoztak.  Egy összejövetel megszervezése nem kis munka, kisebb-nagyobb forgatókönyvre mindenképp szükség van, gondoskodni kell a megfelelő helyszínről, ételekről, programról, de olykor, még az ideális dátum megválasztása is fejtörést okozhat.  Mindezeken a tapasztalat sokat segíthet, a debreceni éttermek munkatársai készséggel támogatják Önöket.


további cikkek

Archívum

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics