Színtiszta maláta

„Debrecenben, a Belga étteremben fogyasztható, jó-pár „spey side”-i, de egészen ritka különlegességekkel is szolgálnak, mint; a 20 éves Caol Ila, ami szintén Islay szigetéről való, mint az említett Lagavulin. A mérvadó Collins Gem tesztje szerint, a Caol Ila 4, a Lagavulin 5 pontot kapott az adható ötből, míg az Oban 2/3-ra „vizsgázott” csakúgy, mint a 12 éves Chivas Regal (ami nem maláta).... Az Oban egyébként az egyik legismertebb és igen kedvelt maláta whisky, mondhatni a single maltok zászlóshajója, a Glenfiddichel (2pont) együtt.”

 

A whiskyzés általában téli elfoglaltság, a nyár inkább az üdítő friss koktélok ideje, ám ebben a hűvös nyárban valahogy jól esik, egy finom skót whisky. Jó csak úgy, betérni egy pubba, odaülni a pulthoz, rendelni egy igazán jófajtát, szivarra gyújtani, és elbeszélgetni üzletről, ismerősökről, horgászatról vagy csak úgy sztorizgatni.

Szóval, meg kell választani, mert nem mindegy milyen az az egy, netán két pohár whisky, ami jól aláfesti a hangulatot. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a rengeteg féle és fajta whisky és whiskey közt. Lényegesen szűkítjük a kört, ha ragaszkodunk a színtiszta malátafélékhez.

 

Ez a felirat bizalomra ad okot!
Hozzáértő kiszolgálás! A whiskyből nem érdemes túl sokat inni...

Zongorázni lehetne a különbséget még az igen kiváló kevert (blended) skót fajták, és a bárminemű, de tiszta maláta típusúak közt is. A whiskyk zömét persze a skótok állítják elő, de természetesen az írek, sőt ma már a japánok sem hagyhatók figyelmen kívül. A lényeget a savanyú tőzegen keresztül szűrődött forrásvíz, és fahordós érlelés jelenti, ami nélkül nincs minőség. Egyébként „egyszerű kisüsti” eljárással, kizárólag árpamalátából, esetleg rozsmalátából nyerik az italt. További feltétel, hogy csak egy adott lepárlóban készülhet, így kapja meg a helységre utaló jellegét és nevét a whisky.

Skóciában számos lepárlóüzem létezik, a tradicionális kis családi vállalkozástól, a több ezer főt foglalkoztató részvénytársaságokig. Ha skót üvegen, a „single malt”, vagy „pure malt”, felirattal találkozunk, az már bizalomra ad okot.
 

A Belga étterem bárpultja



A több száz féle maláta whisky közt, még így is határozott eltérések vannak, erősségük, zamatuk, színük és érettségük szerint. A rajongók már illatra megismerik, hogy poharuk tartalma, a hat régió melyikéből származik. Érdekesek a kisebb szigetek termékei (Skye, Mull, Islay), melyeket közvetlenül a tenger (szint) alatti pincékben érlelnek. Terpentines, semmihez nem hasonlítható erős aromájuk szinte letaglózzák érzékszerveinket. Ennek a fajtának emblematikus itala a Lagavulin. Ezekből a nemes italokból valóban csak pár kortynyi az ideális. Nálunk a Spey folyó forrásaitól származó, könnyedebb, selymes whiskyk az ismertebbek.

Debrecenben, a Belga étteremben fogyasztható, jó-pár „spey side”-i, de egészen ritka különlegességekkel is szolgálnak, mint; a 20 éves Caol Ila, ami szintén Islay szigetéről való, mint az említett Lagavulin. A mérvadó Collins Gem tesztje szerint, a Caol Ila 4, a Lagavulin 5 pontot kapott az adható ötből, míg az Oban 2/3-ra „vizsgázott” csakúgy, mint a 12 éves Chivas Regal (ami nem maláta).... Az Oban egyébként az egyik legismertebb és igen kedvelt maláta whisky, mondhatni a single maltok zászlóshajója, a Glenfiddichel (2pont) együtt.
 


A Belga étterem választékából...
Vitrin jár a jó whiskynek! Számos whisky klubb és minősítő szövetség foglalkozik a maláta nedüvel. A whisky michelinje a Collins.


Ha nem kívánunk annyira belemerülni a maláta mélyebb titkaiba, rendelhetünk egy finom észak skóciai Glen ORDot, Glen Elgint vagy Clynelisht. Hagyományosan nagy pohárban fogja felszolgálni a hozzáértő felszolgáló, és nem fog meglepődni, ha pár korty tiszta hideg vizet kérünk hozzá. Néhány csepp tiszta víz, kiemeli a maláta whisky megbúvó aromáit is, érdemes kipróbálni. Ha pedig nem maláta kerül a poharunkba? Az „szódával elmegy”, ahogy a mondás tartja.



- hSéf -
(2011-08-10)

 

 

 

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics