Üdvözlet a fedélzetről

Félszem, faláb, kampókéz, kard, rum, kincseket rejtő titkos térkép, tengeri fosztogatás, nagyjából ezek jutnak eszünkbe akkor, ha kalózokról esik szó. Calico Jack, tisztes polgári nevén John Rackham, 1717-ben lépett a halálfejes történelem színpadjára, és vette át Charles Vane-tól a "Treasure" kapitányságát. Élete csupa kaland és izgalom volt, ezért is neveztek el róla Debrecenben egy pubot, ahol a vendégek kedvükre szórakozhatnak, miközben finomakat esznek és isznak, vagyis élvezik az életet, ahogy annak idején azt Jack is tette.

 

A névadó regénybe illő élete

A hírhedt kalóz a "Calico" nevet lenvászon hacukájáról kapta. Nagyon vonzó fiatalember lehetett, mert magáénak mondhatta a szépségéről és vakmerőségéről híres női kalóz Bonny Anne kegyeit. Később csatlakozott hozzájuk egy szintén szép és híres kalózlány, Mary Read, és ez a meghitt hármas három éven át tartotta rettegésben a Karib-szigetek partvidékét. Utolsó nagy fogásuk egy rumszállítmány volt - ez lett a végzetük. A kapitánynak, valamint legénységének sikerült olyan eredményesen magáévá tennie a zsákmányt, hogy a jamaikai kormányzó őrjárata ellenállás nélkül fegyverezte le Calico Jacket és csapatát. Az akasztófa alatt szerelme a következő szavakkal vett örök búcsút tőle: "Ha nem rúgtál volna be, mint egy állat, és férfiként viselkedtél volna, most nem kellene kutyák módjára végezned." Mire Calico Jack azt válaszolta: "Ha újjászülethetnék, megint csak rumot vedelnék."

 

 

Amikre büszkék lehetnek

A Calico Jack Pub 2000. május 28-án nyitott. Ez egy tipikus beülős, beszélgetős hely, ami hétvégente zsúfolásig tele van. A design egy budapesti belsőépítész remekműve, ami nagyszerűre sikeredett. Konyháját tekintve nemzetközi, hiszen a magyaros ételek mellett megtalálhatóak az olaszos tészták, a görög, ázsiai, valamint mexikói fogások, de gondoltak a vegetáriánusokra, így húsmentes ételek is szerepelnek az étlapon, mi több, gyerekmenüvel kedveskednek a legkisebbeknek.

Görgényi Tamás üzletvezetőtől megtudtunk, hogy a szakácsok csakis prémium alapanyagokkal dolgoznak, melynek ugyan picinyke, ám annál értékesebb része a hátsókertben található, ahol friss paradicsom, snidling, bazsalikom és menta is fellelhető. Utóbbival más éttermeket is kisegítenek. Diófa is van kertben, melynek termésével a somlói galuskát teszik fenségessé. Az ételek közül a szárnyasok a legnépszerűbbek, de kedveltek a halakból készült fogások is.

A finom ízekért és a minőségért Rédai Attila séf felel, aki számos hazai és nemzetközi gasztronómiai versenyen ért el dobogós helyezést; kétszeres olimpiai és világbajnoki ezüstérmes mesterszakács. A 2010-es luxemburgi Culinary World Cup Világbajnokságról aranyéremmel tért haza.

2008-ban a Népszabadság Top 100 éttermei között is szerepelt a Calico Jack Pup. Étlapváltás egy évben kétszer-háromszor van az aktuális trendek, valamint a fogyasztás alapján, de a klasszikusokhoz nem nyúlnak, így a Calico pecsenye vagy a Calico leves állandó. Ízvilágát tekintve mindkettő magyaros, valószínűleg ezért szeretik nagyon a vendégek.

Lehetőség van menü elfogyasztására is. Heti 5 nap kínálnak napi menüt, mely egy levesből és egy főételből áll. Van házhozszállítás és online rendelés is, a kiszállítási pedig mindössze 30 perc. Bankkártyával, illetve"Szép" kártyával is fizethetnek a megrendelők.

A pubban tematikus hetekkel is kedveskednek a vendégeknek, melyek során egy adott ország specialitásait lehet megkóstolni.

 

 

Rendezvények ideális színhelye

A „kalózhajó” tökéletes választás osztálytalálkozók, családi, valamint üzleti rendezvények helyszíneként, mert terembérlet nélkül, légkondicionált helyiségben fogadják a vendégeket. A földszint 50, az emeleti különterem szintén 50, míg a fűthető terasz 70 fő befogadására alkalmas. Utóbbihoz hozzátartozik, hogy nyári időszakban a kiszolgálás itt is működik, így a teljes étel- és itallapról rendelhetünk. Kivetítő vászon és projektor biztosított, illetve a kihangosítás is megoldható. A Calicoban ingyenesen vehető igénybe vezeték nélküli internet kapcsolat (wifi), továbbá a fedett teraszon dohányozni is lehet, így a cigarettát kedvelők a tavaly életbe lépett szigorítás ellenére is kulturált körülmények között hódolhatnak szenvedélyüknek.

 

A Calico Jack Pub nemrég csatlakozott a debreceniettermek.hu már meglévő vendéglátóhelyeihez, ezért feltett szándékunk, hogy innentől kezdve beszámolunk a Bem téri „hajó” fedélzetén történő valamennyi eseményről. Tesszük mindezt azért, mert úgy gondoljuk, hogy itt valóban érdemes kikötni.

 

(2013-02-07)

-Nitta-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics