Gasztronómiai utazás exkluzív környezetben – ez a leroy stílus

Fiatalos stílus, elegáns dizájn, finom ételek, maximális kiszolgálás. Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni a Leroy Cafe és Éttermet, a Fórum bevásárlóközpont földszintjén. Minőségi alapanyagokból készített nemzetközi, illetve magyaros ételek, olaszos pizzák, shakek, limonádék, koktél- és kávékülönlegességek, valamint fűthető terasz várja az ide látogatókat. Csontos József üzletvezető mutatta be a cívisváros legújabb éttermét.

 

 „A franchise stílusú Leroy Cafe és Étterem 2012 október 10-én nyitott. A berendezés stílusát a budapesti Leroyokhoz alakították ki, és az ételek 30 százaléka is megegyezik, ezt egészítjük ki a helyi igényekkel. Kaptunk egy keretet, amiből válogathattunk, de a többit teljesen ránk, pontosabban a séfünkre bízták. A szakmai felügyeletet ugyan ellátják, de csak abban a tekintetben, hogy megfeleljen a Leroy stílusnak” – összegezte az üzletvezető.

 

A sikeres működéshez olyan üzletvezetőkre van szükség, akik óriási tapasztalattal rendelkeznek. Csontos József 28 évig dolgozott szakácsként, de Brunda János is csaknem három évtizede tevékenykedik a vendéglátás területén. „Két éve jöttem ki a konyhából, ami nem azt jelenti, hogy nem megyek be, de most más feladatot látok el. Próbáltunk magyarosítani az étlapon, mert a vendégeink ezt igényelték. Kezdetben több szárnyas ételünk volt salátával, zöldséggel, most viszont nehezebb húsok is – sertéstarja, báránygerinc, báránycsülök - szerepelnek a kínálatban”.

 

Portói báránycsülök gratinírozott burgonyával

 

Az étlapot Ratku József séf állította össze, aki fiatal kora ellenére neves éttermekben fordult meg. Nyitás óta napi menüvel várják a vendégeket, melyet hétfőtől péntekig helyben vagy telefonos megrendelés esetén kiszállítással lehet elfogyasztani. Utóbbihoz nem kell előjegyzés, ráadásul mindössze fél óra alatt vállalják a kiszállítást. Ha valaki csak harapni szeretne valamit vagy gyors ételre vágyik, akkor a menün túl szendvicsekből és pizzákból válogathat. „A két pizza szakács felváltva dolgozik, és látványosan, a pultban készítik el a 30 cm-es pizzát, sőt a vendég a munkafolyamat során jelezheti, miből, mennyit kér rá. A tészta saját recept, sokáig kísérleteztek azzal, hogy tökéletes legyen. Nem túl vékony, nem túl vastag, és alkalmas a kiszállításra. A konyha nemzetközi, van olasz, mexikói, amerikai, de kínai étel is. Az adagok nagyok, szezonális alapanyagokat tartalmaznak. Egy évben kétszer tervezünk étlapváltást. Havonta megjelenő séfajánlónk is volt, ami most a nyári időszakban szünetel, de szeptembertől újraindítjuk” – mondta Csontos József.

 

Cannibale pizza

 

Az étterem különlegessége az asztalokon elhelyezett hívógombok, melyek megnyomásával azonnal ott terem valamelyik felszolgáló, továbbá az is érdekes, hogy a pincér kezében már nem jegyzetfüzetet tart, hanem egy, az étlapot tartalmazó eszközt, amin rögzíti a rendelést, és beküldi a konyhára. Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy a vendég a lehető leggyorsabban rendelhessen, maximális kiszolgálásban részesüljön, továbbá rövidüljön a várakozási idő. A Leroy üzletpolitikája is az, hogy gyors kiszolgálással, mindenki ízlésének megfelelő ételt tudjanak adni, az elégedettség elérésével. Mindehhez egy korszerű konyha szükséges, melyet külön az adott helyszínhez alakítottak ki, és a legmodernebb eszközöket tartalmazza. Középen főzősziget található, körben hűtött munkaasztalokkal. A tároló pult egyik része hűtött, a másik melegen tartó.

 

 

„Az étterem belső terének befogadóképessége 55-60 fős, a kinti zárt terasz ugyancsak 60 fős. Kivetítő vászon, valamint projektor van, így kiválóan alkalmas kisebb tárgyalások, megbeszélések lebonyolítására, de ünnepeltek már nálunk születés- és névnapot, voltak családi, illetve céges rendezvények. Rendelkezünk törzsvendégkártyával, ezzel ajándékozzuk meg a hozzánk sokszor visszatérő vendégeket, mellyel 10 százalékos kedvezményt biztosítunk az a’la carte fogyasztásból. Részünkről ez egy gesztus, ezzel szeretnénk meghálálni azt, ha többször választják a mi éttermünket, mert jellemző, hogy délben a napi menüt kedvelők visszajönnek hozzánk családdal, barátokkal vacsorázni.”

 

Mint megtudtuk, a vendégek kedvenc étele a Katalán rablóhús paradicsom salsa-val (marha bélszín, kacsamell, sertés szűz, csirkemell), valamint a rétegzett Velvet kávé cukorsziruppal az alján, felette a barna színű kávé, tetején a fehér tejhab. Próbálják ki Önök is a Leroy Cafe és Éttermet, kóstolják meg az ételeket és élvezzék a Leroy stílust.

 

(2013-07-12)

-Nitta-


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics