.

Manapság igencsak ritka, ha valaki évtizedeken keresztül egy munkahelyhez kötődik.

Julianna „Baba” és János 27 éve dolgoznak a Flaska Vendéglőben, ahova már úgy járnak be, mintha haza mennének. A két tapasztalt felszolgálót szakmájukról, a múltról és a jelenről kérdeztük, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi a titka a lojalitásnak?

 

D.É.: Honnan származik a „Baba”?

Baba: Még kiskoromban neveztek el így és később is megmaradt. A vendégek is Babának szólítanak.

 

D.É.: Nagyon sok az a 27 esztendő…

Baba: Szeretek itt dolgozni, olyannyira, hogy szinte innen mentem el szülni is. Emlékszem, aznap éjfélig voltunk nyitva, nem sokkal előtte jöttek a fájások és mondtam a gyereknek, hogy drágám, bírd ki, mindjárt bezárunk. Nem is történt semmi, beültem a kocsimba, hazamentem és megbeszéltem vele, hogy reggel bemegyünk a kórházba. Másnap meg is született. Két hónapig voltam otthon vele, azután visszajöttem, mert a főnököm nagyon segítőkész volt mindenben.  Most 17 éves a kislányom, aki másodéves középiskolás, de nem tervezi, hogy pincérnő lesz.

 

D.É.: Akkor ez abszolút bababarát munkahely…

Baba: Annyi csöppség nőtt itt fel, hogy az szinte már hihetetlen. A vendégek gyerekei a szemünk láttára váltak felnőtté, és visszajárnak hozzánk. Már régen is kedveskedtünk egy kicsi csokival nekik, és mai napig kapják tőlem ezt, sőt, kifejezetten várják, pedig már egyetemisták, mégis pont úgy örülnek, mint pici korukban.

 

Julianna "Baba"

 

D.É.: Egyáltalán dolgoztak máshol?

Baba: Szeghalmon egy csárdában, majd a jelenlegi főnököm, Hajnal Lajos Vadászkürt nevű fogadójában. Onnan kerültem a Flaskába, munka közben végeztem el az iskolát és lettem felszolgáló.

János: Nekem ez a harmadik munkahelyem, de előtte is a vendéglátásban dolgoztam. Létavértersen voltam tanuló, aztán bevonultam katonának, megnősültem, majd Debrecenbe kerültem az Alföldi Vendéglátó Vállalathoz. A Vénkerti lakótelepen, a mini garzonok alatt volt egy másodosztályú presszó, amit hárman nyitottuk meg 1976-ban. Először vállalati kötelékben csináltuk, aztán kivettük három évre, de utána annyira felverték az alapárat, hogy nem volt értelme folytatni. Ezt követően három évet töltöttem a Csokonai Sörözőben, és onnan jöttem át ide.

 

D.É.: Milyenek voltak akkor és most a vendégek?

János: Ráéretek, nem siettek, iszogattak, de most rohannak. Persze sok a törzsvendég, akik szinte minden nap nálunk ebédelnek, jól érzik magukat, beszélgetnek velünk. Már az ő gyerekeik is ide járnak, és kedvenc ételeik vannak. 

 

D.É.: Minden kezdet nehéz - szokták mondani. Volt olyan, hogy leborította a vendéget valamivel?

János: Még tanulókoromban. Bográcsgulyást kellett kivinni és olyan rosszul fogtam meg, hogy ráborult a vendégre.

 

D.É.: Mit érzett abban a helyzetben?

János: Azt még elmondani is rossz. Egy törzsvendég volt, de szerencsére nem csinált ebből problémát, én persze nem győztem elnézést kérni. Ma már ilyen nem történik meg, mert biztos a kezem, ugyanis 47. éve gyűröm ezt a szakmát.

 

D.É.: Melyik a legnépszerűbb étel?

Baba: A Túróci, vagyis a csülökmetélt juhsajttal, kemencében pirítva. Nyitás óta az étlapon szerepel. Akadnak olyan vendégek, akik elkerültek messzire, de amikor hazalátogatnak, eljönnek és megkérdezik, hogy van-e még az a finom Túróci? Mi pedig büszkén válaszolunk, hogy természetesen igen, amikor pedig kivisszük, azt mondják, hogy isteni és ugyanolyan, mint ezelőtt 10 évvel. 

 

János

 

D.É.: Mert már akkor is Ica néni készítette…

Baba: Igen, mivel ő is itt van a kezdetektől. A csont nélküli csülköt fűszeres lében megfőzi, metéltre vágja, ez kerül a tepsi aljára, rá a juhtúró, tejföl, fűszerek, mindezt jól átsüti, tálaláskor fokhagymás tejföllel ízesíti, és petrezselymes burgonyát tesz rá. Nagyon szaftos, és emiatt sokan kedvelik. De a bablevest is annyira szeretik, hogy állandóan csomagoljuk, mert a vendégek Budapestre és a környező országokba viszik.

 

D.É.: Miért jó a Flaskában dolgozni?

Baba: Szeretem a vendégeket, jó látni, hogy kiviszem az ételt, amit jóízűen fogyasztanak el és elégedetten távoznak. Nem fordult meg a fejemben a váltás, már csak azért sem, mert a kollégákkal is jó a kapcsolat. Ide úgy jövök, mintha hazamennék, mindenre vigyázok, rendet tartok.

János: Ez az életünk. Egyik nap jön a másik után, szeretjük csinálni. Örülök, ha megelégedéssel mennek el a vendégek, és visszatérnek. Csendes hely, változatos, bár néha pörgős, de ez a munkával jár. Régebben sokat jártam rendezvényekre, állófogadásokra, esküvőkre, azok színesítették a munkát, így nem volt túlságosan egyhangú. Itt kisebb rendezvények vannak, de ez is doppingol.

 

D.É.: Nehéz az emberekkel bánni?

Baba: Vannak nehezebb esetek, de tudni kell kezelni. Higgadtan beszélünk velük, még akkor is, ha közben szétrobbanunk a dühtől, mert ezt nem szabad mutatni. Vannak könnyebben kezelhetőek, akik feledtetik a rosszat. Minden vendéghez máshogy szólunk, mert nem mindegy, hogy jó vagy rossz kedve van, de ez abban a pillanatban látszik, ahogy belép az ajtón.

 

 

D.É.: Mi a feladatuk felszolgálóként, a klasszikus teendőkön kívül?

Baba: Foglalkozni a vendégekkel, folyamatosan mosolyogni és társalogni velük, de ezt igénylik is. Beszélnek a családjukról, a munkájukról, a problémákról. Meghallgatjuk őket, és azt tapasztaljuk, hogy megnyugodnak, ha ezt elmondhatják valakinek.

 

D.É.: Mi kell ahhoz, hogy valaki kiváló pincér legyen?

János: A vendégekhez türelem, a szakmához pedig alázat szükséges.

 

(2013-05-13)

-Nitta-

2013.07.14.-én mentem vissza 17 év után debreceni Flaska vendéglőbe, régi kedvenc éttermembe. A személyzet a régi, megismertek, jól elbeszélgettünk az elmúlt időkről. Ezúton is köszönöm a kedves fogadtatást, a remek kiszolgálást, Babának, és Józsefnek, a kiváló főztöt Ica néninek. Jánossal sajnos nem tudtam találkozni, de ezúton üdvözlöm. Jövőre mindenképpen ismét ellátogatunk a családommal. Végre van egy étterem, ahol nem havonta változik a személyzet, és ugyanolyan a szinvonal, mint évekkel ezelőtt.

Köszönök mindent a Flaska személyzetének, és nagyban hozzájárultak, hogy én és családom szívélyesen gondoljanak rájuk!

Üdvözlettel, a régi "benzinkutas"!