Új ízek az étlapokon

Többek között azért járunk étterembe, mert szeretnénk kikapcsolódni, új ízeket felfedezni. Jómagam is azok táborát gyarapítom, akik bátran választanak az étlapról számukra ismeretlen étkeket. A rohanó hétköznapokban alig van időnk rendesen enni, hiszen ott van a munka, aztán gyorsan haza, összeütünk valami vacsit és már csak arra vágyunk, hogy egy forró zuhany után bedőlhessünk az ágyba. Így mikor megszakítjuk ezt a kört, és úgy döntünk, elmegyünk otthonról – hogy legalább az esti eledelt máshol költsük el – válasszunk olyan helyet, ahol még nem voltunk és olyan ételt, amivel még nem volt dolgunk.


A minap, épp ezen megfontolásból úgy döntöttem, hogy a Lucullus étterembe veszem az irányt. Pár percnyi étlapböngészés után megakadt a tekintetem egy ételen. Currys csirkemell aszalt gyümölccsel, jázminrizzsel. Nem csak egészséges, de az ízek olyan harmóniát alkotnak benne, amivel ritkán találkozhatunk. Keveredik benne az édes, a csípős és a sós, a csirke omlósságához pedig kitűnően illik az aszalt szilva édes savanysága.

 


A jázminrizs, ez a Thaiföldön született hosszúszemű rizsfajta nemcsak szaglószervünknek különleges élmény, hanem ízlelőbimbóinknak is. Mindemellett rendkívül egészséges és Debrecenben az összes szupermarketben vagy fűszerkereskedésben megtalálható. Elkészítése nem igényel több energiát és időt, mint amit a rizs főzésnél már megszoktunk. A keleti ételekhez épp úgy illik, mint a hazaiakhoz. Állaga attól függ, hogy mennyi ideig szárították, Ázsiában például arra esküsznek, hogy minél szárazabb, pergőbb a rizs, annál jobb.

 

Kóstolja meg Ön is a Lucullus Étterem currys csirkemellét, ami mellé

 

ajándék fagylaltkehely

 

jár az alábbi kupon letöltőinek!

 


 

 

Írta: Tógyer Renáta
 

 


kapcsolódó cikkek

BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics