Pálinka kolbásszal vagy kolbász pálinkával?

A  hétvégi, négynapos Debreczeni Zamat Fesztivál gasztronómiai eseményen a hazai pálinkakészítés elkötelezett termelői kínálják zamatos nedüjüket a közönségnek. Az elmúlt években a hazai pálinkák nemcsak a hazai fogyasztók körében arattak hatalmas sikert, de a nemzetközi párlatversenyről is több, mint száz éremmel tértek haza a főzdék, házak.

A pálinkabarátok száma emelkedik, a választék nő, sokasodjon az alkalom is, amikor ezt az italt választják!

 

 

"A Debreceni Egyetem főépülete előtt, a gyönyörű nagyerdei környezetben megvalósuló rendezvényünk során az ország legjobb pálinkáit hozzuk el Önöknek. A kiváló nedük mellett színvonalas programokat és gasztronómiai különlegességet is kínálunk vendégeinknek. Megjelennek Debrecen legismertebb éttermei is, akik saját, speciális páros kolbásszal is versenyeznek a résztvevők elismeréséért. A kiállítók sorában kézművesek és hagyományőrzők is szerepelnek." - írják a szervezők a rendezvény hivatalos honlapján.

 

Csütörtök délután öt órás kapunyitás előtt néhány perccel a sült kolbász isteni illata berántott a sátorba. Az éttermek jelentős része már előkészült a sok finomsággal, a pálinkaházak serényen pakolták ki a designos üvegekben rejtőző párlatokat. A zenészek hangoltak, a szervezők az utolsó simitásokat végezték...

 

Kezdődjön a fesztivál, a hétvégi étel és italmaraton, zenei aláfestéssel!

 

Barabás Étterem

Debreceni Páros kolbász

Citromos vadragu leves

Hagymás kacsamáj

Kolbászos marhalábszár burgonyalángoson tálalva

Szalonnás lecsóval töltött harcsa, paprikás mártásban

Kenyértésztában sült csülök

Vajas petrezselymes hordó burgonya

Sztrapacska

Csőröge barackpálinkás lekvárral

Pályinkás Jó Napot! szelet

 

Paripa Csárda

Sült hurka

Kolbásszal töltött csülök

Töltött káposzta csülökkel

Melange Kávéház

Babgulyás

Sült kolbász

Sült kacsacomb párolt káposztával

Toros káposzta

Csülök Pékné módra

Császármorzsa

Kolbászzsíros kenyér

 

Belga Étterem

Régi Posta Étterem

Kakastaréj, töke pörkölt

Ördögragu

Szerzetes tál

Toros káposzta

Sültkolbász

Szilva lekváros papucs

Rizsfejfújt málna öntettel

 

 

Régi Vigadó

Halászlé

Rablóhús nyárson fűszeres

cikkburgonyával

Vasalt csirkecombfilé

friss kevert salátával

Debreceni páros kolbász

Borokás zöldséges marharagu

főtt burgonyával

Pizza a’la Pálma

Almás pite

Pálma Étterem

 

Malacragu leves

Enchilada csirkés

Pizza szeletek

Katalán csirke

Tanyasi kakaspörkölt

Páros kolbász

Mákos-gubás krémes

 

 

Útravalóul a hétvégéhez: A fogyasztás kultúrája

 

A pálinkát soha ne hűtsük, hisz valódi zamata csak kézmelegben érvényesülhet. Ugyanígy fontosa pohár alakja; a megtöltött, alul öblös, felfelé szűkülő szájú üvegcsét kortyolás előtt  - a felszálló ínycsiklandó illatok ellenére - egy-két percig záruk tenyerünkbe, hogy a benne lévő nemes ital kissé átvegye testünk hőfokát.

Érdemes elvégezni az úgynevezett szárazpróbát: miután felhajtottuk, tegyük félre poharunkat öt-tíz percre - ez önuralmunkat is edzésben tartja -, majd szagoljunk bele: ha valódi pálinkával van dolgunk, csak a tiszta gyümölcsillatot érezhetjük.

Fontos a borkóstolásnál már megismert "rágás" is, hiszen e nedű íze, zamata a száj szegletében, a nyelv alatt, az ízlelőbimbók környékén jelentkezik igazán.

E főzet a mienk, magyaroké. Úgy nemzeti sajátosságunk, mint a Tokaji aszú, a pirospaprika vagy a Téliszalámi. Tiszteljük meg magunkat, környezetünket s e kincset azzal, hogy fogyasztását soha nem visszük túlzásba. Hiszen az a bizonyos négy centiliter, amely egy felnőtt embernek naponta ajánlott, étvágygerjesztőnek épp úgy megteszi, mint a téli hideg vagy a nyári meleg ellen... (Szicsek Gyümölcsszesz- és Likörüzem Kft.)

 

(2012-09-21)

-eSBé-


BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics