AMIKOR A SZAKÁCSBÓL VENDÉG LESZ – beszámoló a X. Szakácsbálról

 

Kevesen tudják, de immár tizedik éve minden februárban van egy est, amelyen a szakácsok, akik főznek ránk, vendégekké válnak. Ez az est az évente megrendezett Szakácsbál, amely idén február 16-án zajlott a Viktória Étteremben. A dátum talán egy kicsit szokatlan, hiszen csütörtökről van szó, de a szakácsok fordított életet élnek: hétvégén több a munka, így inkább hétköznap tudnak időt szakítani a szórakozásra.

 

A bál estéjén már belépéskor szívélyes hangulat fogadja az érkezőket: a hölgyek bonbont kapnak ajándékul, az urak kis üveg tokaji borecetet, a bejárattól pedig csak egy lépést kell tenni, és máris egy pincér buzdítja a vendégeket az első koccintásra. Szinte mindenki ismer mindenkit, kedélyes beszélgetések indulnak, és ahogy közeledik az este hét óra, a terem szép lassan megtelik nyüzsgéssel. A vendégek sorban állnak hátul a koktélpultnál, ahol az italokat világító jégkockák hűtik (hogy mik vannak!).

Vendégváró figyelmességek Csábító koktélok

 

Aztán nem sokkal hét óra elmúltával Tóth Lajos, a Viktória Étterem séfje – házigazdaként – magához ragadja a mikrofont, hogy köszöntse a vendégeket. De nem csak őket, hanem Boros Lászlót is, vagyis mindenki „Laci bácsiját”, aki most vonult nyugdíjba.

Köszöntőt mond neki többek közt Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere és Barabás Zoltán is a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség nevében. Laci bácsi pedig egyre jobban meghatódik, ahogyan ajándékait átveszi… De a szakácsok, a sok tanítvány és munkatárs is készült meglepetéssel, méghozzá nem is akármilyennel: dalra fakadnak, együtt éneklik, hogy „azért vannak a jóbarátok…”. Még annak is megható a jelenet, aki nem ismeri Laci bácsit: csak olyan embert búcsúztathatnak így nyugdíja alkalmából, akit nagyon szeretnek és tisztelnek.

 

Ezután pedig következik a lakoma. Svédasztalról lehet válogatni a terem hátsó részében, és van választék bőven. Nem lehet könnyű feladat ennyi szakácsnak főzni… A fogások listáján különlegességeket és hagyományos ételeket egyaránt találni: a hideg előételek közt van lazac ravioli és parajos csirke terrine; levesből kétféle: almás-zsályás kacsaragu leves és klasszikus marhahúsleves daragaluskával; a meleg előételeknél a tenger gyümölcsei viszik a prímet, rántott békacombbal kiegészítve; a főételek közt van vaddisznó pörkölt és aszalt paradicsomos-sajtos csirkemell…  Felsorolni is sok, és még nem ejtettünk szót a sajttálról, desszertekről és a pazar gyümölcstoronyról… Panaszkodást nem hallottam, bizonyára mindenki talált kedvére valót a tálalóasztalon.

 

 

Miközben mindenki vacsorázott és beszélgetett, egy furcsa pincér is megjelent a társaságban, és egyszer csak dalra fakadt: Haja Zsolt énekművészről van szó, aki néhány dallal tette színesebbé az estet. Nem sokkal később pedig Szabó Ádám harmonikaművész, a Csillag születik „sztárja” lépett fel: úgy látszik, mindenki erre várt, mert rövid időn belül tele volt a táncparkett, és mire megszólalt a „Lambada”, alig ültek néhányan a helyükön. A rövid koncert után Szabó Ádám nem szabadult könnyen: jó néhány közös fotó készült azokkal a vendégekkel, akik ezt kérték tőle. De a műsor itt még nem ért véget: hastánc bemutató tette teljessé a programot. És nem csak a fellépő lányok táncoltak, hanem a szakács urak is köréjük sereglettek: a táncparkett ismét csak megtelt, a közönség még ráadást is kért a végén. Ezután – és a műsorok szüneteiben is – a Viktória Étterem szokásos zenekara játszotta a zenét, a táncparkett pedig sosem volt üres. Hát igen, egy ilyen bőséges vacsorát le is kell mozogni… Éjfél körül következett a tombolasorsolás: a támogatók által felajánlott ajándékcsomagok gyorsan gazdára találtak.

 

 

 

Éjszakába nyúlóan folytatódott a tánc, koccintás és minden, ami ezzel jár. A hangulat olyan családias volt, mintha csak egy lakodalmon lettünk volna – épp csak a menyasszony és a vőlegény hiányzott. Mindenki megnyugodhat: városunk szakácsai igazan tudnak mulatni… no de egy szakács ne is legyen sótlan!

 

(janetonic)

(2012-02-24)


BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics