Alaposan kiveséztük a Csokonai Étterem új étlapját 1. rész

Önök tudják, mi a blini? Szerkesztőségünk sok különlegességről írt már, de étlapon blinivel még nem találkoztunk. Eddig, ugyanis Kiss Ferenc, a Csokonai Étterem és Söröző séfje ezt süt a hízott kacsamájhoz a módosult kínálatnak köszönhetően. Cél az volt, hogy a nyárias ételek kerüljenek előtérbe, a megvalósítás pedig olyannyira sikeresnek tekinthető, hogy egy cikkbe képtelenség belesűríteni az új fogásokat. Éppen ezért leültünk az étterembe, végigböngésztük a választékot és egy kellemes beszélgetés mellett kiveséztük az újdonságokat. Jöjjenek most az előételek, a levesek és a szárnyas fogások.

 

Gazdagodtak a hideg-meleg előételek

A Tapastál (olivaolajos padlizsánkrém vagy csípős házi zakuszka, vagy borjúpástétom) bár rendelhető volt korábban is, most más változatban kerül a vendég elé. Azok számára, akiknek ismeretlen lenne a tapas, eláruljuk, hogy ez a spanyol konyha egyik legjellegzetesebb képviselője. Valójában kicsi és falatnyi adagokban felszolgálható ételeket takar. Általában a bor mellé fogyasztják, aminek nemcsak élvezeti, de praktikus okai is vannak, hiszen így többet lehet inni és nem okoz a bor gyomorégést. A Csokonai Étteremben olivaolajos padlizsán, csípős házi zakuszka, illetve borjúpástétom formájában kóstolható meg, de variálható, vagyis lehet kérni akár mindháromból, akár egy fajtából többet. A zakuszkát padlizsánból, paprikából, paradicsomból több órás folyamat eredményeként főzik zöldségkrémmé, és kerül a bagettre.

 

Tapasztál (olivaolajos padlizsánkrém vagy csípős házi zakuszka vagy borjúpástétom)

 

Az Ananászos salátaboglya csirkesonkával, bundás mozzarellával fogás érdekessége, hogy elkészítéséhez erdélyi házi mozzarellát használnak fel, amit szezámaggal bundáznak. A currys öntetű csíkozott csirkemell sonkát friss salátával tálalják, így lesz ez egy tipikus könnyű, nyári étel, amit a vegetáriánusok sonka nélkül is kérhetnek.  

Mexikói és nem olasz eredetű - ahogy sokan vélik - a cézársálata, mely többféle variációban szerepel étlapokon. A Csokonaiban a Klasszikus cézár saláta alapja csirkemell, és attól hagyományos, hogy a zöldségeket (jég- és tölgylevél saláta, frisée, lollo rosso, uborka, paradicsom) majonézes öntettel keverik, amihez felcsíkozott roston sütött csirkemellet tesznek, a tetejét pedig sajttal szórják meg.

 

Ananászos salátaboglya csirkesonkával, bundás mozzarellával

 

A Tempurás fogascsíkok wasabi mártogatóssal, burgonya chipsszel elnevezésű étel azért készül fogasból, mert a séf szerint ez a halfajta nagyon minimálisan tartalmaz szálkát, ha van is benne, az is inkább vastagabb, emiatt pedig közkedvelt. A tempura azt jelenti, hogy palacsintaszerű tésztába mártják, majd olajban sütik ki a halat, melyhez wasabi mártogatóst és burgonya chipset adnak.

Blini. Aki eddig még nem találkozott ezzel, csak nagyokat pislogva találgathat, vajon mi is lehet ez? Persze Kiss Ferenc konyhafőnök tudatosan választotta az amerikai palacsintához hasonló vaníliás tésztát a hízott kacsamájhoz, amit golgota gyümölcsszósszal álmodott meg. A blini egyébként az orosz palacsinta, ami valójában élesztős lepényke, és ugyanúgy serpenyőben kell megsütni, mint a magyar rokonát.

Új-Zélandból érkezik az a zöld félhéjas kagyló, amit fokhagymás, bazsalikomos, tejszínes házi szósszal és pirítóssal tálalnak. A hat darab szép nagy kagyló azon kívül, hogy mutatós a tányéron, sokkal húsosabb, kiadósabb a kicsi fajtánál. A szósz házi tejszínből készül, a bazsalikom pedig remekül passzol a tenger gyümölcséhez.

 

Tempurás fogascsíkok wasabi mártogatóssal, burgonya chipssel

 

Kanalazzanak bele az új levesekbe!

Lazaccal eddig szinte csak főételeknél futhattunk össze, noha kitűnő leves is készíthető belőle. A Lazac krémleves marinált édesköménnyel ételnél a hagymát vajas alapon lehúzzák, felpirítják rajta a halat, vízzel, tejszínnel, pici fehérborral felengedik és pürésítik. Az édeskömény nem megszokott, de egészséges, és sokan szeretik, viszont ha a vendég nem kéri, nem teszik bele. A marinálás arra utal, hogy az édeskömény csíkokra vágva sós lében áll, amitől kissé megereszkedik, mégis ropogós marad, és mediterrán ízt kölcsönöz a levesnek.

A Házi sajtleves bazsalikomos almával, diós pesztóval az étlapfrissítés óta egy nagyon bevált leves lett, amit kétféle erdélyi sajtból (mozzarella, parmezán jellegű) főznek. Az almából karalábévájóval golyókat formáznak, majd bazsalikomos lében megabálják. Tehát nem főzik meg, csak forró vízbe rakják pár percre. Mivel az alma nem édes, hanem sós levesbe kerül, így a megszokott fahájas íz helyett, ez inkább fűszeresebb. A golyókat és a diós pesztót a tányér aljára helyezik, rászedik a levest, amely így átjárja a kanalas finomság minden cseppjét.

 

Házi sajtleves bazsalikomos almával, diós pesztóval

 

Szárnyas ételek roston, bundázva, salátával, öntettel

Roston sült jérce steak szerepelt már a Csokonai étlapján, de míg régen ezersziget öntettel tálalták a salátát, most mézes-paradicsomos rukkola salátával, pirított dióval kínálják, amitől igazán nyárias étel lett.  

A Csokonai pecsenye egy évtizeddel ezelőtt jól bevált fogás volt, aztán feledésbe merült. Akkor sertéskarajjal tálalták, most csirkemellel készítik és köretként jázminrizset adnak hozzá. Tipikus magyaros jelleget képvisel a kínálat között, mert a hazai zöldségekből (paprika, paradicsom, hagyma, gomba) csirkemájjal kiegészítve ragut főznek, ehhez adják a húst.

Változást hajtottak végre a hízott kacsacomb esetében is, amit korábban almás krokettel szolgáltak fel, mert a téli időjáráshoz az jobban illet, most viszont meleg pálinkás sárgabarack főzettel, valamint vajas burgonyapürével könnyítették.  

Keleties öntettel kínálják a Szezámmagos kenyérmorzsában forgatott csirkemell csíkokat, zöldfűszeres salátával. A szósz kicsit szójás, kicsit mézes, sötét színű, egyszerre édes és pikáns ízű, amit mangó lekvárral bolondítanak meg.

 

Csokonai pecsenye

 

Egyelőre ennyi az új étlapról, mert első nekifutásra már így sem egyszerű a választás. Következő cikkünkben a halból, valamint a marha – és sertés húsból készült ételek kapnak majd főszerepet az elmaradhatatlan desszertek mellett, de addig vegyék célba a Csokonai Éttermet, és kóstolják meg a fent szereplő ételeket.

 

-Nitta-

 

Az a cikk legalább 2 éve nem frissült. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

 


BEJELENTKEZÉS

E-mail cím
Jelszó
  Emlékezz rám!
Házhozszállító éttermek:
© 2011 debreceniettermek.hu
Real Time Analytics